2010.05.28. 11:37, kkjatek
A végeredmény: 2010. május 27-én, hajnali 1 óra 08 perckor megszületett Kárpáti Zora nevű kislányunk 3530 grammal és 57 cm-rel. Mint az a képeken is látszik, hajas kisbaba, és a várttal ellentétben egyáltalán nem apróság, bár az orvos szerint teljesen átlagos fiúméret. _Fiú_. Pedig hát kislány a szentem. De sebaj, legfeljebb nem kell félnünk, hogy összetörjük. :P
Akit érdekel, a részletek:
Nem tudom ki mennyire van képben, de tudni kell hogy máshova jártunk orvoshoz, mint ahol szültünk (nem az elitmódi magánorvos miatt, hanem egyéb, financiális megfontolásból fakadó trükközés -akit érdekel, privátban- kapcsán), ebből következően kisebb sokkot kaptunk, mikor az orvos utasítása szerint a jósolt időponthoz képest egy hét hiábavaló várakozás után 25-én jelentkeztünk a területileg illetékes klinikán, ahol is közölték, hogy már nagyon túlhordott a baba, és ebből másnap mindenképp szülés lesz (ugyanis nekünk a dokink azt mondta, hogy egy hét várakozás simán belefér lábon, aztán következik egy hét kórházi megfigyelés, ami után indítanak szülést).
Szóval eléggé meglepődtünk, mikor közölték, hogy másnap vagy megindul infúzióval a szülés, vagy császármetszés lesz a vége. Stresszeltünk egy sort, mert hacsak a babát nem veszélyezteti, mindenképpen természetes szülést akartunk...
Másnap reggel aztán megkapta Kriszti az infúziót, amire jól reagált, legalábbis kezdetben. 11-től fél háromig mindössze egy ujjnyit tágult a kezdeti egyhez képest, így kétujjnyinál engedélyt kaptak az orvosok a klinikavezetéstől burokrepesztésre, hogy az is rásegítsen a folyamatra. (Aki nem ásta még bele magát a témába: 4 ujjnyitól kényelmes és normális a szülés.) Azonban olyan 6-fél7 magasságáig a tágulat nem változott, viszont a pici szívhangja lassult, ami semmi jót nem ígért. Gyors orvosi konzílium (aki élt és mozgott berobogott), aztán a vizsgálat(ok is lehet, mert engem kiküldtek, meg amúgyis inkább az foglalkoztatott, hogy minek küldenek ki, mikor az előzőeknél bent lehettem) után azt mondták, bizony elképzelhető, hogy műteni kell. Na, ezen jól kétségbeestünk, folyt a hiszti meg a könny, aztán nekiálltunk a felkészülésnek.
Kriszti kapott valami cukros oldatot, hogy a babának legyen energiája a műtéthez, ha úgy alakul, ettől viszont visszatért az elveszettnek hitt ereje. Ekkor ugye már 9órás folyamatos fekvésnél és járulékos fájásoknál tartottunk, arról nem is szólva, hogy se enni, se inni nem lehetett...
Szóval Kismamánk ereje teljében mentünk át a szülőszobára (hogy mégse mindenki szeme láttára az általunk fetrengőnek is titulált vajúdószobán szenvedjünk), ahol kicsit másmilyen koktélt kapott. Erre egyébként a vártnál sokkal jobban reagált, úgyhogy kezdtünk bizakodni. Ami viszont aggasztó volt, hogy a fájások idején babánk szívhangja mindig belassult, de megnyugtattak, hogy egy bizonyos fokig ez természetes. Igazán aggasztóvá akkor vált a helyzet, mikor a kezdetben 130-150 körüli szívhang lecsökkent 50-re, ez ugyanis azt jelenthette, hogy a köldökzsinór nyomódik, ezáltal nem jut elég vér és ezzel együtt oxigén Zorához, ami a szülés alatt komoly bajt is okozhat...
Azt hiszem ezen a tájékon, a nyomó inger megjelenésével egyidőben tűnt fel három doki is a szobában (hogy hogyan és mikor, nem tudom, egyszer csak azt vettem észre, hogy három tudós szakprof is sürgölődik körülöttünk), akik folyamatosan vizsgálgatták és figyelték a folyamatot. Aztán egyszercsak arra figyeltem fel, hogy az egyik egy széken állva nyomja Kriszti hasát, a másik a lábait tartja, a harmadik meg a gyerek útját egyengeti, én meg már görcsbe ránduló izmokkal tartom Kriszti orra alá az oxigénes csövet...
Aztán mikor a szülésznőnk (talán Gönczi Katalin volt a neve) részéről elhangzott, a "mekkora haja van a babának!" felkiáltás, tudatosult, hogy semmiképp nem lesz ebből műtét. :D Így született meg hát picurunk, aki azóta sokat alszik, keveset sír, s a legutolsó hírek alapján a szopizást tanulgatja. :D