A végeredmény: 2010. május 27-én, hajnali 1 óra 08 perckor megszületett Kárpáti Zora nevű kislányunk 3530 grammal és 57 cm-rel. Mint az a képeken is látszik, hajas kisbaba, és a várttal ellentétben egyáltalán nem apróság, bár az orvos szerint teljesen átlagos fiúméret. _Fiú_. Pedig hát kislány a szentem. De sebaj, legfeljebb nem kell félnünk, hogy összetörjük. :P

Akit érdekel, a részletek:
Nem tudom ki mennyire van képben, de tudni kell hogy máshova jártunk orvoshoz, mint ahol szültünk (nem az elitmódi magánorvos miatt, hanem egyéb, financiális megfontolásból fakadó trükközés -akit érdekel, privátban- kapcsán), ebből következően kisebb sokkot kaptunk, mikor az orvos utasítása szerint a jósolt időponthoz képest egy hét hiábavaló várakozás után 25-én jelentkeztünk a területileg illetékes klinikán, ahol is közölték, hogy már nagyon túlhordott a baba, és ebből másnap mindenképp szülés lesz (ugyanis nekünk a dokink azt mondta, hogy egy hét várakozás simán belefér lábon, aztán következik egy hét kórházi megfigyelés, ami után indítanak szülést).
Szóval eléggé meglepődtünk, mikor közölték, hogy másnap vagy megindul infúzióval a szülés, vagy császármetszés lesz a vége. Stresszeltünk egy sort, mert hacsak a babát nem veszélyezteti, mindenképpen természetes szülést akartunk...

Másnap reggel aztán megkapta Kriszti az infúziót, amire jól reagált, legalábbis kezdetben. 11-től fél háromig mindössze egy ujjnyit tágult a kezdeti egyhez képest, így kétujjnyinál engedélyt kaptak az orvosok a klinikavezetéstől burokrepesztésre, hogy az is rásegítsen a folyamatra. (Aki nem ásta még bele magát a témába: 4 ujjnyitól kényelmes és normális a szülés.) Azonban olyan 6-fél7 magasságáig a tágulat nem változott, viszont a pici szívhangja lassult, ami semmi jót nem ígért. Gyors orvosi konzílium (aki élt és mozgott berobogott), aztán a vizsgálat(ok is lehet, mert engem kiküldtek, meg amúgyis inkább az foglalkoztatott, hogy minek küldenek ki, mikor az előzőeknél bent lehettem) után azt mondták, bizony elképzelhető, hogy műteni kell. Na, ezen jól kétségbeestünk, folyt a hiszti meg a könny, aztán nekiálltunk a felkészülésnek.

Kriszti kapott valami cukros oldatot, hogy a babának legyen energiája a műtéthez, ha úgy alakul, ettől viszont visszatért az elveszettnek hitt ereje. Ekkor ugye már 9órás folyamatos fekvésnél és járulékos fájásoknál tartottunk, arról nem is szólva, hogy se enni, se inni nem lehetett...

Szóval Kismamánk ereje teljében mentünk át a szülőszobára (hogy mégse mindenki szeme láttára az általunk fetrengőnek is titulált vajúdószobán szenvedjünk), ahol kicsit másmilyen koktélt kapott. Erre egyébként a vártnál sokkal jobban reagált, úgyhogy kezdtünk bizakodni. Ami viszont aggasztó volt, hogy a fájások idején babánk szívhangja mindig belassult, de megnyugtattak, hogy egy bizonyos fokig ez természetes. Igazán aggasztóvá akkor vált a helyzet, mikor a kezdetben 130-150 körüli szívhang lecsökkent 50-re, ez ugyanis azt jelenthette, hogy a köldökzsinór nyomódik, ezáltal nem jut elég vér és ezzel együtt oxigén Zorához, ami a szülés alatt komoly bajt is okozhat...
Azt hiszem ezen a tájékon, a nyomó inger megjelenésével egyidőben tűnt fel három doki is a szobában (hogy hogyan és mikor, nem tudom, egyszer csak azt vettem észre, hogy három tudós szakprof is sürgölődik körülöttünk), akik folyamatosan vizsgálgatták és figyelték a folyamatot. Aztán egyszercsak arra figyeltem fel, hogy az egyik egy széken állva nyomja Kriszti hasát, a másik a lábait tartja, a harmadik meg a gyerek útját egyengeti, én meg már görcsbe ránduló izmokkal tartom Kriszti orra alá az oxigénes csövet...

Aztán mikor a szülésznőnk (talán Gönczi Katalin volt a neve) részéről elhangzott, a "mekkora haja van a babának!" felkiáltás, tudatosult, hogy semmiképp nem lesz ebből műtét. :D Így született meg hát picurunk, aki azóta sokat alszik, keveset sír, s a legutolsó hírek alapján a szopizást tanulgatja. :D

A mai vizsgálaton Kismaszat szemérmetlen módon odamutatta rögtön az első percben azt a testrészét, amit a jókisgyerekek csak a szüleiknek mutatnak meg. Mintha a feje egy nagy mágnes lenne, minden testrészét folyamatosan ott tartotta, aztán mikor a doktornéni megmondta, mit is látunk és nekifogott volna a tényleges vizsgálatnak, aktivizálta magát, és ismét vadászni kellett a megfelelő pozícióra, hogy a szükséges méréseket elvégezzék. Hiába, akárhányszor voltunk vizsgálaton, mindig megdolgoztatta a doktornénit.

Képet ismét kaptunk, bár ez talán még az előzőnél is kevésbé használható. Mindenesetre mozgás közben nagyon jól látszott, hol az orra, a szeme meg a szája, de a kép... Tessék, lehet tippelni, mi hol van.

Ha valaki megpróbálkozik vele, itt egy kis segítség:

a kép közepén látható világos folt (ami egy hangya csáprágóihoz hasonlít) teteje az orra, kicsivel jobbra alatta (a különálló világos piszoktól feljebb) látható fekete folt a bal szeme. Vagy legalábbis valahogy így magyarázták, de tény, hogy a videón egyértelműen látszott minden, még az is, ahogy pislogott.

A kép egyébként a bal profilját mutatja, mintha kicsivel mögüle-fölüle néznénk rá. A következő vizsgálat (és az újabb, alig kivehető kép) a 36. héten esedékes, vagyis olyan egy-másfél hónap múlva.

Annak, aki pedig vette magának a fáradságot és végigolvasta a bejegyzést, elárulom: Kismaszatunk a Zóra nevet fogja kapni, merthogy (az előrejelzés alapján legalábbis) kislány lesz.

A napokban egyre határozottabban jelzi leendő gyermekünk, hogy bizony létezik. Kriszti már eddig is mondogatta, hogy nagyon sokat rugdos ill. mozgolódik, de -egy karácsonyi alkalmat leszámítva- nem éreztem... Eddig.

Ugyanis tegnap-tegnapelőtt reggel határozottan érezhettem a tenyeremen utódunk méhen belül végrehajtott kungfu-katáit. Evvan, harcművész lesz a szentem, ez már majdnem bizonyos.

Felmerült kérdésként, hogy feltétlen akarjuk-e majd tudni, hogy kire készüljünk. Mégiscsak megvan a varázsa, ha a születésnél derül ki, kinek is örüljünk... Szóval ha kutakodunk és feltétlen ki akarjuk erőszakolni Kismaszatunk nemét, akkor lehet, hogy valamit tönkreteszünk. Mindezt nem csak az esetleges újabb uh-vizsgálat költsége (merthogy a következő protokollvizsgálat ugye jóformán születés előtt lesz) indokolja, hiszen az ütemezések szerint nem lesz mérvadó; egyszerűen csak szentimentális érzelgős okok vezérelnek...

Szóval megy az agyalás meg a tervezgetés ezerrel, de nem kizárt, hogy az lesz a vége, amit kiskölyök akar: ha a vizsgálat során kiderül, akkor nem nézünk félre, egyébként meg nem erőltetjük. Csak ez miatt nem csináltatunk kukkolós videót, ellenben azért, mert látni akarjuk már simán.

Ez itt Kismaszat 19 hetesen és 3 naposan.

Vizsgálat előtt Kriszti evett egy kis csokis mazsolát, hogy utódunk biztosan ébren legyen a vizsgálat alatt (elvileg a vizsgálat előtti szénhidrát felpörgeti a kicsit), aminek aztán meg is lett az eredménye...

Sajna még mindig nem tudjuk, hogy Zénó vagy Zóra lesz, mert őkelme forgolódott, mint valami sajtkukac. A doktornéni mondta is, hogy megjegyezte Őpicurságát, mert az előző alkalommal se azt csinálta amit kellett volna. Olyannyira, hogy igazán normális képet se tudtak róla csinálni, pedig most volt az utolsó reális esélye, hogy egészalakos felvételünk legyen, ugyanis a következő, 30. hetes protokollvizsgálatnál már bele se fog férni a képbe. Az mindenesetre biztos, hogy amiket meg akartak vizsgálni, sikerült és minden nagyon rendben van.

Elvileg a póz valami olyasmi, hogy valahova lefelé-befelé néz, miközben az oldalán fekszik. A jobb oldalon a nagyobb fehér rajz a feje, a bal oldali fehér ív (a felső) pedig a gerince. Sajnos többet nem tudok segíteni, mert nagyon én sem látom...

Ami az egész vizsgálat alatt nagyon megérintett, az egy felülről készült pózban annyi volt, hogy a kis kezeivel kalimpált, mintha csak tiltakozna valami ellen. Mondjuk én se rajonganék, ha valaki épp a privát szférámba kukucskálna, so tökéletesen meg tudom érteni utódomat.

A doktornéniék ismételten felkészítettek, hogy nagyon eleven babánk lesz, csak bírjuk ideggel. Csak tudják már, elvégre nem ez az első babájuk, amit vizsgálnak. Nem úgy, mint nekünk...

Mindenesetre az biztos, hogy legközelebb semmi csoki, vagy egyéb édesség, mert nem fogjuk kibírni, ha csak születéskor derül ki, hogy fiunk vagy lányunk lesz... Vagy legrosszabb esetben befizetünk egy babamozira. Bár mint tudjuk, az sem biztos...