A napokban egyre határozottabban jelzi leendő gyermekünk, hogy bizony létezik. Kriszti már eddig is mondogatta, hogy nagyon sokat rugdos ill. mozgolódik, de -egy karácsonyi alkalmat leszámítva- nem éreztem... Eddig.

Ugyanis tegnap-tegnapelőtt reggel határozottan érezhettem a tenyeremen utódunk méhen belül végrehajtott kungfu-katáit. Evvan, harcművész lesz a szentem, ez már majdnem bizonyos.

Felmerült kérdésként, hogy feltétlen akarjuk-e majd tudni, hogy kire készüljünk. Mégiscsak megvan a varázsa, ha a születésnél derül ki, kinek is örüljünk... Szóval ha kutakodunk és feltétlen ki akarjuk erőszakolni Kismaszatunk nemét, akkor lehet, hogy valamit tönkreteszünk. Mindezt nem csak az esetleges újabb uh-vizsgálat költsége (merthogy a következő protokollvizsgálat ugye jóformán születés előtt lesz) indokolja, hiszen az ütemezések szerint nem lesz mérvadó; egyszerűen csak szentimentális érzelgős okok vezérelnek...

Szóval megy az agyalás meg a tervezgetés ezerrel, de nem kizárt, hogy az lesz a vége, amit kiskölyök akar: ha a vizsgálat során kiderül, akkor nem nézünk félre, egyébként meg nem erőltetjük. Csak ez miatt nem csináltatunk kukkolós videót, ellenben azért, mert látni akarjuk már simán.